Site Loader
Főoldal

Kedves Sylvesteres Szülők és Diákok!

 

A hét elején gondolkodtunk azon, hogy diákjaink és családjaik megóvása érdekében felfüggesztjük a tanítást a gimnáziumunkban, de egy szerda éjjel megjelent kormányrendelet ezt a lehetőséget megtiltotta az igazgatóknak és az Oktatási Hivatalnak is. Így nem volt más lehetőségünk pénteken a kockázatcsökkentésre, mint az a számunkra jogi kiskapuként még rendelkezésre álló félmegoldás, hogy a tömegközlekedési csúcsidők kikerülésével mérsékeljük a veszélyt. Ezzel a metódussal – a napi óraszám redukálásával – még érvényes oktatási heteink lettek volna. Erre a döntésünkre azután került sor, miután a rádióban péntek reggel a kormányfő még az iskolák nyitva tartása mellett érvelt.

 

Örömünkre estére a helyzet megváltozott, és megszületett a helyes kormánydöntés a koronavírus terjedési sebességének mérséklése érdekében.

 

Ez azonban mind az Önök, mind a mi számunkra új kihívást jelent: a kapcsolattartásunk alapjában változik meg azzal, hogy átkerül a virtuális térbe. Már korábban voltak törekvéseink az elektronikus felületek használatára – így vezettük be tavaly az Akriel programot a matematikatanításban, és kezdtünk most tárgyalásokat egy szövegértés-gyakorló, egyéni haladást biztosító program beszerzésére –, de az eddigi kezdeményezéseknek most az új helyzetben fel kell gyorsulniuk.

 

Hétfőn mi – az iskola pedagógusai – pontosan úgy kezdjük a napot, mint bármelyik hétfőn, csak diákjaink nem lesznek jelen. Néhány nap alatt felépítjük a távoktatási rendszerünket, és már a hét közepétől teljes munkarendben kívánunk dolgozni, azaz elektronikus úton juttatjuk el a tananyagot gyermekeiknek. Ehhez megteremtjük azokat a felületeket, amelyeken keresztül a kommunikáció folyamatos és interaktív lehet.

 

A koronavírus megjelenése tragédia a szűkebb és a tágabb közösség számára. De megtanít bennünket arra, hogy keressük az utakat gyermekeik töretlen fejlődése érdekében.

 

Első operatív teendő a diákjaink gimnáziumban maradt taneszközeinek az elvitele. Célszerű az időpontot úgy meghatározni, hogy kerüljük a tömegközlekedési csúcsidőket.

 

Ezért hétfőn és kedden 11 és 13 óra között biztosítunk lehetőséget a taneszközök összegyűjtésére és elvitelére. Ha a szülők ezt autóval kívánják megtenni, akkor a munkaidő előtt a két napon reggel 6 óra 15-től 8 óráig ezt megtehetik.

 

Kedves Szülők és Diákok!

 

Nagy feladatot kaptunk mindannyian. Oldjuk meg jól, egészségesen és sikeresen.

 

Szeretettel:

 

Kocsis Imre Antal igazgató és a Sylvester János Református Gimnázium teljes tantestülete