Site Loader
Főoldal

Kedves Diákok és Szüleik!

  1. január 23-án 10 órától tartjuk intézményünkben – a Sylvester János Református Gimnázium és Technikum Pillangó park 3-5. szám alatti épületében – az írásbeli középiskolai felvételiket.

Hagyományosan vendégszerető intézmény vagyunk, azonban most a COVID-járvány és a központi intézkedések megakadályoznak bennünket abban, hogy a szokásos vendéglátásban részesítsük önöket. Ezért kérjük a nálunk írásbelire jelentkezőket, hogy legkésőbb 9 óra 40-re érjenek a gimnáziumunkba. A rendelkezések alapján csak a diákok léphetnek be az épületbe, így a bejárattól a kedves és szívélyes kollégáim kisérik az osztálytermekbe a gyermekeiket.

Néhány fontos központi előírás az írásbeli középiskolai felvételihez:

  • tantermenként tíz fős beosztást készítettünk a biztonságos távolságtartás érdekében,
  • az aulában és a tantermekben kézfertőtlenítő eszközöket helyezünk el,
  • innivalót, harapnivalót mindenki hozhat magának, mi a járvány miatt – az eddigiektől eltérően – ezt nem biztosíthatjuk,
  • betegség miatti akadályoztatás esetén két pótló időpontot biztosítunk: január 28-a és február 5-e,
  • ezt a benyújtott igazolásokkal és indoklással alátámasztott írásos kérelemmel kérvényezhetik,
  • a maszk viselése az írásbeli vizsga alatt mind a felügyelő tanároknak, mind a diákoknak kötelező,
  • a felvételi vizsgák magyarból és matematikából 45-45 percesek lesznek. Ezalatt mindkét tárgyból 10-10 feladatot kell megoldani 50-50 pontért.
  • a dolgozatokat kék vagy fekete tollal kell megírni, a rajzok azonban ceruzával készíthetők,
  • a magyar feladatsor megoldásához semmilyen segédeszközt nem használhatnak, a matematikához csak rajzeszközöket – vonalzót, körzőt, szögmérőt – , más segédeszközt (pl. zsebszámológépet) nem.
  • a sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulókra a határozatban megkapott kedvezmények vonatkoznak.
  • a gyermekeikért – amennyiben nem egyedül mennek haza – 12 órára jöhetnek vissza a bejárathoz,
  • kérjük a szülőket, hogy az Oktatási Hivatal honlapjáról töltsék le az írásbeli javítókulcsát, majd a megtekintés napján az iskolánkban fényképezzék le a gyermekeik dolgozatát, és elektronikusan juttassák el hozzánk a javítással kapcsolatos észrevételeiket, ( Tanulói észrevételi lap letöltése) Az észrevételek benyújtásának határideje 2021. február 1. 16:00 óráig.
  • iskolatitkar@sylvester.hu; sylvester@sylvester.hu 
  • https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/kozponti_feladatsorok
  • a javító csapat által a tanulói észrevételekre adott választ szintén elektronikus csatornán juttatjuk el önökhöz. 
  • A dolgozatok megtekintésének napja 2021. január 29., péntek 8:00-16:00 óra között. Az iskolába érkezéskor az aulában látni fogják a termek és névsorok beosztását. 
  • Az eredményekről szóló Értékelő lapot 2021. február 5-én, pénteken 8:00-16 óra között átvehetik az iskola portáján.

Őszintén sajnáljuk, hogy a körülmények nem kedveznek az ennél szívélyesebb és barátságosabb vendéglátáshoz, de reménykedünk abban, hogy ezt még a kapcsolatunk tartama alatt tudjuk pótolni.

Budapest, 2021. január 15.

                                                                                   Szeretettel:

                                                                             Kocsis Imre Antal

                                                                                     igazgató 

A