A pályázat beadásának határideje 2020.február 7. péntek, 13:00 óra.
A pályázathoz csatolni kell a félévi és az év végi bizonyítvány fénymásolatát.
A Protestáns Gimnázium Egyesület
TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJAT
hirdet
a SYLVESTER JÁNOS REFORMÁTUS GIMNÁZIUM
ÉS SZAKGIMNÁZIUM
tanulói számára
Felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy közeledik a meghirdetett ösztöndíjpályázat beadási lehetősége.
Az ösztöndíjat minden félévben két kategóriában lehet elnyerni, a félévi értesítő, illetve az év végi bizonyítvány eredményeinek alapján, tehát februárban és júniusban.
Az ösztöndíjakra fordítható összeg félévenként összesen 500 000 Ft.
Pályázhatnak
„A” kategóriábanazok a tanulók, akiknek a tanulmányi átlaga 4,6 vagy ennél magasabb, és nem buktak meg semmiből,
„B” kategóriában pedig azok, akik az előző félévhez képest minimum 0,5 átlaggal jobb eredményt értek el, és nincs elégtelen jegyük.
(Mindkét kategóriában a tantárgyi eredményeket vesszük figyelembe, a magatartás, szorgalom és rendszeretet jegyek most nem számítanak.)
Mindkét csoportban a legjobb 4 eredményt díjazzuk, az eredmények sorrendjében anyagilag differenciáltan.
A pályázatokat Dr. Vitályosné Kiss Kornélia igazgatóhelyettes asszonynak kell benyújtani az aktuális időszakban a szokásos módokon meghirdetett időben és formátumban.
A pályázat formai követelményei a következők:
1. A pályázó tanuló által kézzel írott rövid pályázat, amely egyértelműen tartalmazza, hogy
a. az A vagy a B kategóriában kíván-e pályázni
b. milyen tanulmányi eredményt ért el, azaz hogyan teljesítette a pályázati feltételeket
c. mi motiválta az eredmény elérésében.
2. Mellékelni kell a 2019. év végi bizonyítványának és a 2020. félévi értesítőjének fénymásolatát.
A pályázatokat ösztöndíj-bizottság értékeli, és dönt a sorrendről és az elnyerhető ösztöndíj mértékéről. (A bizottság tagjai: az Egyesület elnöke, Kovácsné Thomann Mónika igazgatóhelyettes asszony és Nagy Géza gazdasági vezető, az Egyesület tagjai.)
Sok sikert, eredményes pályázatot kívánunk!